(előre szólok:nyavaly,nyavaly,nyavaly,de muszáj kiadnom magamból)
Egész nap ez megy a fejemben:"a zene az kell,...."és elképzelem hozzá a kis lelenc gyereket és a tegnapi erőltetett '56 után, még a háborút is.Valami iszonytató borzalom és rettegés fogott el tegnap,ahogy bele-belenéztem 1-2 tvadásba...De ennyit a történelemről,nem állok készen rá.
A hétvége a családé.Családé,ami tagadhatatlanul él és lélegzik, csak épp úgy érzem, hogy kiszipolyozza az energiámat. Feltöltődésre vágyva,sőt kicsit talán még kiéhezve is jöttem haza,-mindent megkaptam, csak amire legjobban szükségem lett volna-az elmaradt.Félek, soha többé nem fogom megkapni. Panasz és árcédula-áradat maradt a helyén.
Egy boldogtalan ember, aki nem élvezi a munkáját, nem elégedett azzal az emberrel, aki mellette fekszik minden éjjel az ágyban, egy ember, aki küzdésként éli meg a mindennapokat, hiába dolgozott le már kb. 35 évet, még mindig küzd és ebben a küzdelemben egyedül érzi magát.Hiába küzd,kaparja két kezével az utat....
Nem akarok így járni!Nem akarok így élni!Otthont fogok teremteni a családomnak és nem engedek belátást egyes dolgokba.Mert semmi köze egy gyereknek hozzá!
Ambivalens.Hibákkal teli,mégis féltem és aggódom érte!Elszomorít...
"Ez az otthontalanság otthona...."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése